Ugrás a fő tartalomhoz Betűméret növelés Betűméret csökkentés Akadálymentesítés Eredeti nézet
Menü

Országos Humánmenedzsment Egyesület

Sajtó

Sajtófigyelő 2020.03.06.

Így készülnek a magyar cégek a koronavírusra: élesítik a pandémiás tervet

Szerda este közölte a miniszterelnök, majd az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője,hogy hazánkba is betört a koronavírus. Egyelőre még nem tudjuk, mire számíthatunk a terjedésével kapcsolatban, de megkérdeztünk a magyarországi cégeket, milyen intézkedések bevezetése várható abban az esetben, ha kitörne a járvány. 

Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk – mondta el Facebook videójában a kormányfő, majd hozzátette, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.

Így készülnek a cégek itthon

Magyarországon már hetek óta lehet érezni a járvány hatásait, ahogy arról a Pénzcentrum már beszámolt, a magyarok egy jelentős része megrohamozta a boltokat, napokig cipelték haza az olajat, a lisztet és a cukrot. De mára a kézfertőtlenítő, és a szájmaszk is hiánycikknek számít. Egyelőre az olaszországihoz hasonló intézkedésekre itthon nem kell számítani, ám ha esetlegesen elterjed a vírus, nagyon meg fog változni az életünk, és a munkánk is.

Bő egy hónappal ezelőtt a sok távol-keletit foglalkoztató magyarországi Nokia, és Samsung már közölte, milyel intézkedéseket vezetnek be a megelőzéssel kapcsolatban. Ám most,hogy betört a vírus az országba, a többi hazai vállalatnak is lépni kell. Éppen ezért megkérdeztünk magyar cégeket, milyen pandémiás terveik vannak, arra az esetre, ha korlátozások lépnek életbe. A legkülönfélébb szegmensekből érkeztek válaszok. Kiderült, hogy a koronavírus visszatartására az alábbi intézkedéseket teszik meg a Liferay-nél:

Folyamatosan figyeljük a járvány terjedését és a megbetegedések számát a különböző országokban, köremailben és chatben értesítjük a dolgozókat.

Adoptáljuk és betartatjuk a dolgozóinkkal a karantén teendőket akik az érintett országokban dolgoznak, vagy járnak (A Liferay önálló irodával rendelkezik Milánóban, Kínában, Szingapúrban és számos európai és amerikai városban).

Dalian (Kína) városában lévő irodánkat továbbra is zárva tartjuk, minden itteni munkatársunk otthonról dolgozhat csak.

Számos irodánk, köztük Tokióban, japánban és Olaszországban lehetőséget biztosít arra, hogy a munkatársaink teljes időben otthonról dolgozzanak, ha úgy döntenek.

Minden Kínába induló üzleti utat töröltünk és nemrégiben kiterjesztettük ezt minden nem feltétlenül szükséges útra Dél-Koreába, Hong Kongba, Taiwanba, Japánba és Olaszországba.

Felhívtuk továbbá a munkatársaink figyelmét arra, hogy ők személyesen mivel tudnak hozzájárulni a biztonságukhoz. Mindenki gondoskodjon magáról és a családjáról az alábbiak szerint:

Rendszeres kézmosás, különösen alkohol alapú fertőtlenítőkkel

Kerüljék a nagy tömegeket amikor csak lehetséges

Takarják a szájukat mikor köhögnek, és azonnal mossanak kezet utána hogy ne fertőzzenek

Kerüljék a szemek, száj, orr érintését

Ha lázasak, köhögnek, vagy nehezen lélegeznek azonnal keressek fel egy orvost.

Minden dolgozó számára javasolják az Európán és Kínán belül, illetve oda történő üzleti utazás elhalasztását vagy törlését. Online meetingekkel helyettesítjük, vagy ha ez nem lehetséges, 2-3 hónappal elhalasztjuk a megbeszéléseket. Amennyiben olyan országba utaztak a munkatársaink, ahol jelenleg fellelhető a vírus –  kérjük őket, hogy 14 napig karanténozzák magukat és felügyeljék az esetleges tüneteket. 

Mindezek mellett pedig létrehoztunk egy külön chat csatornát, ahol bárki kérdéseket tehet fel a vírussal kapcsolatban és folyamatos friss híreket talál. Amennyiben bárki magán utat szervez, azt természetesen nem befolyásoljuk” – áll a Liferay Pénzcentrumnak adott válaszában.

A kulcs a rendszeres fertőtlenítés

A McDonald’s is vezetett be óvintézkedéseket, mely nem csak a dolgozókat, de a vendégeket is védi: “A vendégeink és munkatársaink egészsége és biztonsága egyik elsődleges prioritásunk. Éttermeinkben folyamatosan a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági rendszert és higiénés gyakorlatokat alkalmazzuk. Ezek szigorú betartásáról, a kézzel érintett felületek, tálcák, étkezőasztalok és székek rendszeres fertőtlenítéséről, a személyes higiénével kapcsolatos gyakorlatok következetes alkalmazásáról éttermi vezetőink gondoskodnak. A kézmosási lehetőség minden éttermünkben jelenleg is biztosított, emellett a következő napokban minden éttermünk vendégterében kézfertőtlenítő eszközöket helyezünk ki. A helyzet alakulását továbbra is figyelemmel kísérjük, és mindenben követjük az egészségügyi szervek és a hatóságok aktuális útmutatását” – áll az étteremlánc válaszában.

Megelőzés a legfontosabb

Az SAP-nál a munkavállalók egészsége és biztonsága elsődleges kérdés, nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a COVID-19 helyzetet. Technológiai vállalatként a globális és a helyi irányelveknek egyaránt meg tudunk felelni abban az esetben is, ha szükség esetén virtuális kapcsolattartásra kellene váltanunk kollégáinkkal vagy ügyfeleinkkel. Bár a közeljövőben nem számítunk arra, hogy az események jelentős hatással lennének vállalatunk működésére, továbbra is figyelemmel követjük a fejleményeket. Minden alkalmazottunk és a vezetők számára tájékoztató anyagokat és irányelveket tettünk közzé, illetve állandóan frissülő tartalommal a belső vállalati portálon osztunk meg a témával kapcsolatos háttérinformációkat, általános tudnivalókat, vészhelyzet esetére vonatkozó intézkedéseket. Bevezettünk megelőzésre szolgáló óvintézkedéseket is: szigorítottuk a kollégák üzleti utazásaival kapcsolatos eljárásokat, bármilyen utazás után arra kérjük a dolgozókat, hogy legalább két hétig otthonról végezzék munkájukat elővigyázatosságból, illetve bármilyen tünet észlelése esetén haladéktalanul kérjenek orvosi segítséget. Minden irodánkban világszerte fokoztuk a fertőzésmegelőzési intézkedéseket, beleértve a gyakoribb irodai sterilizálást” – áll a Pénzcentrumhoz eljuttatott válaszukban.

Név nélkül

Egy  neve elhallgatását kérő információs és kommunikációs területen működő nagyvállalat iparági szakértője annyit elmondott a Pénzcentrumnak, hogy természetesen rendelkeznek pándémiás tervvel, de részletekbe nem bocsátkozott. Annyit elmondott, hogy korlátozták az utazásokat, szélesebb kör számára lehetővé teszik a home office-t, és higiéniás intézkedéseket is bevezetnek.

De hallottunk olyan Magyarországon megtelepedett multinacionális cégről, ahol a férfi kollégákat felszólították, hogy ne fogjanak kezet egymással.

Egy másik neve elhallgatását kérő befektetésekkel és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó globális nagyvállalat képviselője arról tájékoztatott minket, hogy tekintettel arra, hogy a cég számos országban jelen vannak a világon, komoly tervekkel rendelkeznek kibertámadás, természeti katasztrófa és világjárványok esetére is. Ők alkalmazkodva a az adott ország helyzetéhez aktualizálják ilyen esetekben ezeket.

Teljes cikk

Igazából csak ezért népszerű a kata?

A foglalkoztató sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza – nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára annak kapcsán, hogy a héten megtartott negyedik Adótanácskozás fókuszában a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) állt. A résztvevők jelezték, hogy a kata népszerűsége mögött egyre több esetben rejtett munkajogviszony áll.

Izer Norbert hozzátette: az adótörvények módosításakor fontos a szakmai konzultáció. Az Adótanácskozás az a szakmai fórum, amely már 2018 óta folyamatosan segíti ebben a Pénzügyminisztériumot. A résztvevők egyetértettek abban, hogy szűkíteni kell a jogszabálysértők mozgásterét – mondta Izer Norbert.

Az Adótanácskozás szerepe az adójogszabályok kialakításakor mára megkérdőjelezhetetlenné vált. A nemzetközi adózás versenyképes szabályainak kialakításában, az adó-adminisztráció csökkentésében, az elektronikus adóhivatali szolgáltatások leghatékonyabb módozatainak kialakításában segítette a pénzügyi tárcát a grémium. A legutóbbi Adótanácskozás fókuszában az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legnagyobb megtakarítást biztosító adófajtája, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) állt. Jelenleg a kata a legnépszerűbb adófajta, hiszen a legegyszerűbb adózási módot választók száma március elejére átlépte a 391 ezret.

Versenyelőnyt szereznek a rejtett munkaviszonnyal

Az Adótanácskozás résztvevői jelezték, hogy a nagy népszerűség mögött egyre több esetben rejtett munkajogviszony áll – idézte fel az elhangzottakat Izer Norbert. Azok a cégek, amelyek – kijátszva a szabályokat – katásokat vesznek fel dolgozni, olyan versenyelőnyre tesznek szert, amit lehetetlen kigazdálkodni. Ahol korábban száz munkavállaló volt az irodában, most száz katás ül. Az adószakma szerint, amikor már a munkaerő-közvetítők is katás konstrukciókat dobnak a piacra, akkor lépni kell.

Teljes cikk

Az már kevés, ha egy cég felad egy álláshirdetést

Lassuló ütemben növekedett a magyarországi cégek munkaerő-kereslete az elmúlt három évben, miután a tartós munkaerőhiány és a magas fluktuáció folyamataik digitalizációjára, automatizálására, valamint álláshely-racionalizációra kényszerítette őket. A keresleti piac ellenére az álláskeresés a korábbiakhoz képest hosszabb időt vesz igénybe. Ennek magyarázata, hogy a munkavállalók a nagyobb kínálatban megfontoltabb döntést hozhatnak, a vállalatok igénye pedig megnőtt a speciális készségekkel rendelkező jelöltek iránt – állapította meg a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb munkaerőpiaci felmérése.

A munkahelyváltás jellemzően öt hónapig tart, a toborzási szokások pedig mára egyértelműen elmozdultak a proaktív keresés felé – állapítja meg „Az Ember – Adat – Stratégia 2020” című tanulmány, amelyet a BCG és a Profession.hu közösen készített. A toborzási oldal 400 ezer fős önéletrajz adatbázisából kitűnik, hogy a toborzók tavaly 30%-kal gyakrabban kerestek rá munkavállalói profilokra, mint egy évvel korábban. Mindez tükrözi, hogy a vállalatoknak már nem elég várniuk a megfelelő munkaerő jelentkezésére, immár saját maguknak kell megkeresniük a jelölteket az életrajzok alapján.

A részletekről szólva a kutatás rámutat, hogy az autóipar globális lassulása a magyarországi beszállítókra is hatással van. A gyártósorral rendelkező cégek mind a gyártástechnikusokat keresnek, így felvételük már hasonlóan időigényes, mint egy mérnöké. A szakmunka és a fizikai munka továbbra is a legkeresettebb kategória. A bankszektorban a hirdetések gyors növekedése mögött leginkább a fluktuáció áll, az IT üzemeltetői szektorban pedig leginkább képzett csapatjátékosokat keresnek.

A kutatás szerint lassan, de változóban van a magyar munkaerő hagyományosan alacsony mobilitása is. Békés megyéből leginkább Csongrádba, Tolnából és Somogyból Baranyába, Nógrádból legfőképp Hevesbe és Pest megyébe jelentkeznek a legtöbben. Budapest elszívó ereje továbbra is egyértelmű.

Teljes cikk

Ursula von der Leyen: A nemek közötti egyenlőség olyan EU-s alapelvünk, amit még nem sikerült megvalósítani

A nemek közötti egyenlőség olyan alapelvünk, amely még nem valósult meg – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben a testület erre vonatkozó stratégiájának bemutatása után tartott sajtótájékoztatón. Az elnök elmondta, hogy az új stratégia jelentősebb és gyorsabb eredmények elérésére törekszik a nemek közötti egyenlőség előmozdításában, ami az Európai Bizottság egyik prioritása.

Vera Jourová, az értékekért és az átláthatóságért felelős uniós alelnök azt mondta, az EU-ban általában jó a nők helyzete, de vannak még számottevő egyenlőtlenségek, sé mivel az európai társadalom jelentős átalakuláson megy keresztül, nagyon fontos, hogy a változások ne fokozzák a különbségeket. „Meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a nők a munkahelyen és a magánéletben is az átmenet mozgatórugóivá válhassanak” – mondta.

Helena Dalli, az egyenlőségért felelős biztos szerint az egyenlőtlenségek és a hátrányos megkülönböztetés jelentős költségekkel jár az egész társadalomnak.

Az új esélyegyenlőségi stratégia meghatározza a következő 5 évre szóló legfontosabb intézkedéseket, és kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy az Európai Bizottság minden uniós szakpolitikai területen figyelembe vegye az egyenlőség szempontjait. A dokumentum kulcsfontosságú intézkedéseket vázol fel a nemi erőszak felszámolására, az egyenlő munkaerőpiaci részvételre, az egyenlő bérek biztosítására és a nemek közötti egyensúly elérésére a döntéshozatalban és a politikában.

Teljes cikk

Az apa is 16 hét szülési szabadságra mehet

16 hetes fizetett szabadságot biztosít a szülői szabadságot igénybe vevő fél partnere számára is a Vodafone, idén júliustól. Ha az anya veszi igénybe a szülési szabadságot, akkor az apa részére, ha az apa veszi igénybe a szülési szabadságot, akkor az anya részére. A program célja, hogy mindketten otthon lehessenek életük egyik legfontosabb feladatánál. A Magyarországon idén nyáron induló program keretében a többlet kedvezményt akár örökbefogadó szülők is igénybe vehetik.

A Vodafone Magyarország március elején jelentette be legújabb esélyegyenlőségi kezdeményezése hazai elindítását, amelynek keretében az újdonsült családoknak nyújtanak támogatást. A vállalat esélyegyenlőségi programjai során minden kollégának azonos lehetőségeket kínál a karrier és a családi élet terén egyaránt. A Vodafone ennek érdekében idén júliustól a szülői szabadságra távozó fél partnere számára is – amennyiben az anya veszi igénybe a szülési szabadságot akkor az apa részére, ha pedig az apa van otthon a babával, akkor az anya részére- 16 hét, 100 százalékos fizetett szabadságot biztosít gyermekük születését követően.

A vállalat mindezeken felül a szülési szabadságon lévő kollégái juttatását kiegészíti a gyermekgondozási támogatás és a szülési szabadság előtti munkabér különbözetével. A program célja, hogy senkinek se kelljen lemondania az együtt töltött időről a gyermek születését követő érzékeny időszakban. A kezdeményezés feltételei vonatkoznak az örökbefogadó szülőkre is.

Teljes cikk

Ajánló

2024. február 08.

Sajtófigyelő – 2024.02.08.

Így készülnek a magyar cégek a koronavírusra: élesítik a pandémiás tervet Szerda este közölte a miniszterelnök, majd az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője,hogy hazánkba ...

2024. január 30.

Sajtófigyelő – 2024.01.30.

Így készülnek a magyar cégek a koronavírusra: élesítik a pandémiás tervet Szerda este közölte a miniszterelnök, majd az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője,hogy hazánkba ...

2021. március 03.

Sajtófigyelő – 2021.03.03.

Így készülnek a magyar cégek a koronavírusra: élesítik a pandémiás tervet Szerda este közölte a miniszterelnök, majd az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője,hogy hazánkba ...