Csökkenő esélyek 50 felett
A Belügyminisztérium jelentést tett közzé a közmunkaprogram 2019. évi megvalósulásáról. E szerint az előző évhez képest csökkent a közfoglalkoztatottak száma, azonban az ötven éven felüliek aránya nőtt.
A 2011-ben indított közmunkaprogram célja az volt, hogy a „Segély helyett munkát” elvre hivatkozva visszaterelje a munkanélkülieket a munkaerő piacra. Sokak esetében ez sikeres volt. Az alacsony végzettségűek és az idősebbek, akik nehezen foglalkoztathatóak azonban mára beleragadtak a programba.
A Belügyminisztérium 2019-es ellenőrzési jelentése szerint 2018-hoz képest 21,6 százalékkal alacsonyabb a közfoglalkoztatottak száma, de ezen belül 30-ről 37 százalékra emelkedett az 50 éven felüliek aránya. Ebben a korcsoportban jelentősen csökkent azok aránya, akik tartósan munkát tudnak vállalni az elsődleges munkaerőpiacon. Az 50 évnél idősebbek és az alacsony végzettségűek körében mindössze 10-11 százalék az elsődleges piacon munkát találók aránya.
Forrás: mfor.hu