Ugrás a fő tartalomhoz Betűméret növelés Betűméret csökkentés Akadálymentesítés Eredeti nézet
Menü

Országos Humánmenedzsment Egyesület

Sajtó

Sajtófigyelő 2021.02.24.

Minimálbér Magyarországon: teljes szétszakadás a szektorok között

Magyarországon a cégeknél minden harmadik dolgozó minimálbérre vagy garantált bérminimumra van bejelentve a Portfolio birtokába került kormányzati elemzés szerint. Korábban megírtuk, hogy a legkisebb keresetűek többsége kisebb cégnél dolgozik, ami nem csoda, hiszen ezeknek a vállalatoknak a termelékenysége alacsonyabb, mint a nagyobb vállalatoké. Ezt követően térképeken mutattuk be a legkisebb kötelező béreken foglalkoztatottak arányát az egyes megyékben a vállalati szférában. Most pedig lássuk, hogy mi a helyzet az egyes ágazatokban, iparágakban! Annyit előre elárulhatunk, hogy van olyan iparág, ahol a dolgozók több mint fele minimálbéres vagy bérminimumos foglalkoztatott. De akad olyan is, ahol szinte senki sem kapja a kötelező legkisebb bért.

Teljes cikk

 

Így számoljuk a katások szolgálati idejét 2021-ben: példával

Minden évben fokozott érdeklődés mutatkozik aziránt, hogy a főállású kisadózó vállalkozó a tételes adófizetései alapján milyen mértékű társadalombiztosítási szolgáltatásra szerezhet jogosultságot, továbbá esetükben alkalmazásra kerül-e az úgynevezett arányos szolgálati idő számítása, vagy a befizetések után minden esetben az adott időszak teljes időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időként elismerhető lesz.

A minimálbérhez kapcsolódó befizetések 2021. évi változásai – táblázatokkal

Idén február 1-jétől emelkedett a minimálbér, januárban még a tavalyi összeget kellett alkalmazni. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a minimálbér, illetve a garantált bérminimum növekedése nyomán mennyiben változnak a befizetendő közterhek munkaviszonyban és a vállalkozásoknál.

Teljes cikk

 

Lehet-e szóban munkaszerződést kötni?

A munkaszerződés alakiságával kapcsolatban egyértelműnek tűnik az írásbeli forma követelménye, mondván, vannak kötelező tartalmi elemek, amelyekben a feleknek mindenképpen meg kell állapodnia, így észszerű mindezt leírni is, ezzel megkönnyítve a későbbiekben a bizonyíthatóságot. Kérdés azonban, hogy mi történik, ha a felek nem foglalták írásba a munkaszerződést: érvényes, vagy az írásbeliség hiány miatt érvénytelenné válik?

Teljes cikk

Ajánló

2024. február 08.

Sajtófigyelő – 2024.02.08.

Minimálbér Magyarországon: teljes szétszakadás a szektorok között Magyarországon a cégeknél minden harmadik dolgozó minimálbérre vagy garantált bérminimumra van bejelentve a Portfolio ...

2024. január 30.

Sajtófigyelő – 2024.01.30.

Minimálbér Magyarországon: teljes szétszakadás a szektorok között Magyarországon a cégeknél minden harmadik dolgozó minimálbérre vagy garantált bérminimumra van bejelentve a Portfolio ...

2021. március 03.

Sajtófigyelő – 2021.03.03.

Minimálbér Magyarországon: teljes szétszakadás a szektorok között Magyarországon a cégeknél minden harmadik dolgozó minimálbérre vagy garantált bérminimumra van bejelentve a Portfolio ...